Baracs – Kisapostag: Finisben a repülőnap

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Mezőhír
Utoljára módosítva 2017. június 21. (szerda) 22:43
Publikálva: 2017. június 21. (szerda) 22:39
Írta: Horváth László
Találat: 1510

Baracs – Kisapostag: Finisben a repülőnap

Az idén látogató létszámcsúcsot várnak a szervezők

A képen a tegnapi egyeztetés résztvevőinek egy része. Középen a már hivatalosan is elfogadott plakáttal Várai Róbert, Horváth Zsolt és Nagy Attila polgármesterek mint az esemény fő védnökei és a Dunaferr Repülőklub, valamint a szervezők. 

Finisébe érkezett az 5. Baracs-Kisapostag Repülőnap előkészítése. Június 20-án, kedden a repülőtér tanácskozó termében a szakmai és műszaki egyeztetés után végső formát kapott a rendezvény programkínálata. A megbeszélés eredményeként elhárult minden akadály, hogy július 8-án fantasztikusan érezhessük magunkat.Az 5. Baracs-Kisapostag Repülőnapon sem lehet majd unatkozni, legalábbis a már hivatalosan megjelent program szerint. Az idei repülőnapon látványos repülő bemutatók, a színpadon kulturális műsorok sokasága, veterán autó találkozó, habparti, gyerekprogramok, drón bemutató és még számos, a korábbi évek repülőnapján megismert szórakozási lehetőség színesíti majd az eseményeket. Láthatjuk újra Vers Zoltán műrepülő Európa-bajnokot, valamint többféle repülőosztály bemutatóját. A nap különlegességeként pedig lehetőség lesz helikopterből, 600 méter magasról ugrani bándzsi-dzsámping kötéllel! A programokra délelőtt 10 órától várják a látogatókat! Az utolsó egyeztetésen elhangzott, közel száz ember összehangolt munkája garantálja a biztonságos és felhőtlen szórakozást. Az egyéb feladatok között igen komoly kihívást jelentett megfelelni a katasztrófavédelem és a légügyi hatóságok feltételeinek, de a szervezők sikeresen vették az akadályt. A remények szerint a résztvevők száma az idén meghaladja majd a korábbi évekét. A tapasztalatokhoz igazítva növelték az utasszállító kapacitást, valamint sokféle földi rendezvénnyel is színesítik a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeket. Örvendetesen bővült a támogatói szervezetek, intézmények, önkormányzatok, vállalkozók és vállalkozások száma is – tudtuk meg a kedd esti megbeszélés alkalmával.