Advent négy héten át

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Mezőhír
Utoljára módosítva 2015. november 25. (szerda) 21:59
Publikálva: 2015. november 25. (szerda) 21:55
Írta: Horváth László
Találat: 1447

Advent négy héten át

Bőséges adventi programokkal találkozhatunk a mezőfalvi Piac téren november 29-től négy héten át. A hagyományos ünnepváró eseményeken intézmények dolgozói, diákjai, és a község civil szervezetei minden évben műsorral, vendéglátással teszik meghitté a karácsony közeledtét. A mezőfalvi adventi programok listája immáron teljes.

A néptáncosok műsoráról Takácsné Virág Viktória küldött előzetest:

29-én, vasárnap a Mezőfalvi Néptánc Együttes "Szent-András hava" zárásának szellemében mutatja be műsorát. Rövid kántálás, majd András-köszöntők után csúfolódókat hallhat, láthat a közönség. A hajadonok (alacsony létszám miatt az asszonyok is visszafiatalodnak) párnarázással, cipőlépéssel és gombócfőzéssel vőlegényt jósolnak maguknak. Mielőtt azonban "András bezárná a hegedűt", s megkezdődne a csendes várakozás ideje, még mulatunk egy utolsót a Bagi táncokban - verbunk, csárdás, ugrós formájában. A táncegyüttes nevében áldott, békés adventet és szeretetteljes karácsonyi ünnepet kívánok a mezőfalviaknak!