Félbeszakadt a Mezőfalva – Lajoskomárom mérkőzés

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 
Szülőkategória: Hírek
Kategória: Sport
Utoljára módosítva 2019. június 02. (vasárnap) 17:06
Publikálva: 2019. június 01. (szombat) 21:11
Írta: Horváth László
Találat: 1823

 

Félbeszakadt a Mezőfalva – Lajoskomárom mérkőzés

Vége a bajnokságnak, vége a mezőfalvi Megye I. osztályú csapatnak is! Nagy a baj! Az a kérdés, lesz-e folytatás, vagy felveri majd a gaz a mezőfalvi pályát?

Botrányos végjáték az utolsó fordulóban. Sérüléseket jelentve, majd levonulva elfogyott a mezőfalvi együttes a mérkőzésen, így Rózsa József bíró a hivatalos meccsidő előtt megközelítőleg negyed órával lefújta találkozót. Elkeseredett szurkolók és válaszok nélküli kérdések maradtak csak a pályán.

 

Szombaton játszották a Megye I. osztály utolsó fordulóját, melyben Mezőfalva Lajoskomárom csapatát fogadta. A vendégek már az első félidőben tetemes, 1:5-ös előnyre tettek szert. A szünet után még három gólt bevert Lajoskomárom, de a 78. perc után már csak komédiába illő, a futballjátékot is megalázó jeleneteket láthattak a szurkolók. Gyakorlatilag a mezőfalvi focisták nem akartak játszani. Először Tóth Norbertnek lett elege, és kesztyűjét levéve megindult a játékoskijáró felé. Útban az öltözőhöz még visszadobta a mezét a pályára, amit az egyik mezőnyjátékos felvett és kapuba állt. Ezután még próbálkoztak helytállni a maradék csapattagok, de a nyolcadik gólt követően pár perc múlva vége szakadt a mérkőzésnek, olyan sokan jelentettek sérültet – a hivatalos verzió szerint. A három pontot ezért Lajoskomárom neve mellé írják. Kerestük telefonon Masinka László mezőfalvi edzőt, aki családi elfoglaltság miatt vasárnapra ígért készséget a nyilatkozatra. Kíváncsian várjuk tehát mit mond majd az edző?

A pontosabb megértéséhez előzetesen annyi tartozik, hogy hetek óta nagyon rossz volt a hangulat a csapatnál, ami az eredményeken is meglátszott. A bajok ellenére sokan bíztak benne, valahogy túllendül a csapat a holtponton és normalizálódik a helyzet. Sajnos nem ez történt. A felszín alatt tovább izzott a parázs, mely az utolsó fordulóra lobbant lángra. A felelősség kérdését és a további út irányát sokféle szempontból lehet a jövőben boncolgatni. Az a kérdés, lesz-e folytatás, vagy felveri majd a gaz a mezőfalvi pályát? Ez utóbbira még maga a MEDOSZ-SE elnöke Cseke Ottó sem tudott válaszolni a mérkőzés után.

Frissítve a véleményekkel!

Vasárnap telefonon megkerestük Masinka László edzőt és Cseke Ottó egyesületi elnököt is.

- Már nyolc fordulóval ezelőtt megtörténhetett volna ez. A mostani mérkőzést tizenegyen, közülük is két sérülttel kezdtük el. Természetesen a saját részem felelősségét vállalom, de ezt kellene tennie minden érdekeltnek. Részemről elég volt a mezőfalvi futballból! Az igazsághoz még hozzá tartozik, hogy ezek a fiúk, ha hét közben nem is, de hétvégén odatették magukat a játékhoz. Próbáltak helytállni a bajnokság végéig, még a meg nem valósuló ígéretek ellenére is. Tehát semmiképpen nem szeretném, ha rajtuk vernék el a port – védte játékosait a kispadról felálló tréner.

- Azt is teljesítettem, amit nem ígértem meg – válaszolt a vitás kérdésre Cseke Ottó egyesületi elnök. A hét folyamán összeül a vezetőség és a tulajdonosi kör képviselői, hogy megtárgyalják a kialakult helyzetet.

 

 

Mezőfalván tehát elég nagy a baj. A háttérben komoly anyagi gondok és ellentmondó állítások feszülnek egymásnak. Lesz-e kilábalás a mélypontról, illetve hol folytatódik a futball, az még jó darabig nyitott kérdés marad.