Fotók a felvonulásról itt! >>>
Baracson is nagy esemény a szüreti felvonulás
Az idén is kitettek magukért a baracsiak. Október 10-én, szombaton színes és vidám szüreti felvonulással éltették tovább hazánk egyik legvonzóbb őszi hagyományát. 16 szekér és 23 lovas vonult végig a falu utcáin
A többéves forgatókönyv szerint már megszokhatták a baracsi lakosok, hogy a templomosi faluvégéről indul a menet. Itt mondja el először beszédét a kisbíró és itt invitálja a bírói pár a település népességét a szüreti mulatságra. Egy rögtönzött táncot is lenyomnak ilyenkor a táncosok, hogy kellően megalapozzák a hangulatot, majd útjára indul a hangos és vidám társaság.
Baracs Templomoson két helyen is megállt a felvonuló csapat. Tánccal, barátsággal hívták az embereket a mulatságba. A lakosok pedig minden földi jóval kínálták a szüreti népséget. Így kanyargott végi a település utcáin a szüreti felvonulók szekér és lovas csapata. Baracs Apátszáláson az óvodához érve különleges fogadásban részesült a szüreti sokaság. A falu óvodájának csoportja tartott alkalomhoz illő szüreti táncot és bíróválasztást. A gyerkek bemutaója után a csikósok ostoros formációjának produkcióját tapsolhatták meg a jelenlévők, majd tovább haladt a menet, hogy a község más utcáiban hirdessék a szüreti hagyomány szép szokását.
Horváth István a kisbírói szerepben így verte nagydobra az idei vigasságot:
Jó napot kívánok e háznak és utcának, s minden benne lévő polgárnak. Eljött hát az október hónapja, benne pedig a szüreti felvonulás időszaka. Össze is jöttünk aprók és nagyok, hogy itt az utcában vigadjunk egy nagyot. Itt van hát a becses kompánia, szavamra hallgasson most minden emberfia. Szárazságról, aszályról szóltak sokat a hírek, az idén sajnos ezek nem csak kitalált cikkek. Esőből bizony nem kaptunk eleget, a gazdák meg csak nézték az eget. Ugyan már küldjél egy kis vizet! A nagy meleg miatt idén sok volt a tűzeset, de a Baracsi ÖTE ott volt, amikor csak kellett. Mert vettek egy újabb, erősebb gyöngyszemet, és megmutatták a civilek, hogy összefogva mire képesek. Gyarapodott a falu igen szép számmal. Ezt bizonyítja, hogy új csoport nyílt az óvodában. De nem csak új ovi csoport nyílt az idén, hanem iskolai termek megnyitására is volt igény. Emellett új okostáblák felszerelése is megvalósult az iskolánkban, melynek megvalósításához szülői összefogásra volt szükség. Az udvari sporteszközök telepítése még várat magára, de se baj, az is elkészül majd nemsokára. Megnyílott az idősek otthona, melyet már régóta áhított a falu. A Liget sor régi betonjára új aszfaltréteg került. Bukkanó is került rá. Szép tábla jelzi a helyét. Reméljük, senkinek nem szakítja le az autója elejét. A Fehér Akác vendéglő megújult végre, Ginóékhoz aki betér, bizony teli hassal jön ki onnan. Kisbírói szövegem abban leli végét, hogy kívánjak sok jót, egészséget és békét. Nézzék el nekem csetlésem és botlásom, ez kisbíróként első debütálásom. Invitálom Önöket estére a bálba, ahol mindenkinek járhat keze és lába. De amíg az este nem jön, addig is mulassunk az utcakövön! Éljen a bírói pár!
A kisbíró szerepében Horváth Istvánt láthatták, hallhatták a nézők. Az idei bírói párt pedig Hegedűs Tamás és felesége Hegedűsné Nagy Nikolett alakította.
Hegedűs Tamás a rendezvény utáni érdeklődésünkre elmondta, hogy nagyon boldogok voltak, mert minden a terv szerint alakult. A remek hangulatú felvonulást követően ugyanolyan jó kedvben telt az esti, teltházas bál is. A szüreti program fő szervezője ezúttal is a Baracsi Nagycsaládosok Egyesülete volt. Mellette nagyon sokan támogatták hozzájárulással, vagy egyéb módon a programot.