29 | 03 | 2024
Főmenü
Események
March 2024
M T W T F S S
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kisapostag él és fejlődni akar!

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

 

Kisapostag él és fejlődni akar! A Dunaújváros melletti kis községben egyre többen látják meg az élhető és komfortos település nyújtotta lehetőségeket. A közösségi összetartásban még van bőven fejleszteni való, azonban a gyönyörű és csendes természeti környezet sokakat vonz a letelepedésre. Amennyire hátrány a város közelsége, legalább annyira előny is. Kitörési pont lehet a turizmus, az önellátásra való törekvés és a közösségi rendezvények - többek között ezekről is szó volt az idei közmeghallgatáson.

 

Kisapostag él és fejlődni akar – hallhattuk a közmeghallgatáson

Nagy projektjük lesz 2019-ben a várost, a községet és a hidat összekötő kerékpárút

A 2018-as eredményeket és 2019-es terveket ismertette a község önkormányzata február 11-én, hétfőn a hivatal kultúrtermében a rendes évi közmeghallgatáson. Nagy Attila polgármester elsőként a 2018-as esztendő pályázatait és azok megvalósulásait ismertette.

A beadott pályázatokban a régi óvoda épületének felújítása, közösségi programok támogatása, útfelújítás, rendezvények szervezéséhez eszközbeszerzés, település üzemeltetéshez traktorbeszerzés, telephely villamosenergia ellátása napelemmel, önkormányzati épület energetikai felújítása, tájház megvalósítása szerepelt. A pályázatok mellett projekteket is futtatott Kisapostag 2018-ban. Külterületi utak karbantartása, Akácfa utca felújítása, Petőfi S. u. 88-100-ig és a Meggyvágó u. felújítása, Polgármesteri Hivatal energetikai korszerűsítése, EFOP és TOP programok, önkormányzati cég megalapítása, mini bölcsőde nyitása, kamerarendszer kiépítése, járda és felszíni vízelvezetés megépítése, vízgerinc cseréje volt olvasható a kivetített listán.

 

Igen színesre és gazdagra tervezték a 2019-es kulturális programokat is. Ezek közül néhány: téltemető, falusi disznóvágás, hagyományos kulturális rendezvények, ünnepek, és egyéb közösségi összetartó rendezvények adják a tervek gerincét. Külön fejezetet kapott a 2014-2019-es ciklusban megvalósult projektek és ennek helyenként áthúzódó hatásai a jövőbe. A 2019-es fejlesztésekben sem kell szégyenkezni a tervekkel, melyek közül talán az egyik legnagyobb falat lesz a kerékpárút megépítése. Ez utóbbi témánál Nagy Attila polgármester külön kivetítette a nyomvonal tervezetét. Természetesen a helyi újságban is megjelenítik majd. A részekre bontott polgármesteri beszámoló után a lakosság is kifejthette az adott témához kapcsolódó véleményét. Takács Sándor a lakókörnyezet és a közterület használatával kapcsolatban fogalmazott meg kritikát. Mondandóját a hólapátolásról, az ingatlanok szemetességéről és a közösségi feladatok iránt tanúsított inaktivitásról főleg a fiatalabb korosztálynak szánta. Volt lakó, aki a közeli repülőtér okozta zajterhelést hozta fel megoldandó témaként. A felvetésre válaszul Verasztó Sándor a repülő klub jelenlévő tagja ismertette a repülési szabályokat és azok helyi betartásának menetét. Törjék József megköszönte az önkormányzatnak a sportban nyújtott támogatását, és biztosította a jelenlévőket, hogy 2019-ben is hasonló igyekezettel veszik ki részüket a közösségi feladatokból.

A hozzászólásokba Márkli János alpolgármester is bekapcsolódott, aki a jövő feladataiban a faluban megtelepedő vállalkozások és a hivatal kapcsolatairól, a turizmus fejlesztésének lehetőségeiről, irányairól, az együttélés kívánatos szabályainak betartásáról beszélt. A kérdéseknél szóba került a közlekedési kultúra, az utcai száguldás is. A helyi körzeti megbízott szolgált ez ügyben megnyugtató hírrel, miszerint márciustól a Petőfi utcában traffipaxos mérőpont létesül. Említést tettek a lakók a járda Hatos útig történő meghosszabbításának igényéről is, valamint a civil szervezetek támogatásának legalább tavalyi mértékéről, továbbá a kútbejelentések hogyanjáról és még számos helyi problémáról szóltak a felvetések. A 2019-es közmeghallgatást befejezésként testületi üléssel zárta Kisapostag Önkormányzata.

 

Share