28 | 03 | 2024
Főmenü
Események
March 2024
M T W T F S S
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

A tavalyi sikereket folytatnák Mezőfalván

Felhasználó értékelés
Nagyon rosszNagyon jó 

 

Közmeghallgatáson ismertették a 2019-es terveket. Tavaly is nagyon sikeres évet zárt Mezőfalva. Az idén is megpróbálják azt az utat megtalálni, ami élhető, komfortos és kellemes környezetet biztosít a településen lakó emberek számára – hallhattuk Márok Csaba polgármester évértékelő és egyben az idei terveket felsoroló előadásában.

Mezőfalva képviselői testülete február 12-én, kedden 17 órai kezdettel a Kiss Kálmán Művelődési Ház színház termében tartotta szokásos év eleji közmeghallgatását. A napirendi pontokban többek között tájékoztatást kaptunk a 2019-es költségvetési javaslatról és a főbb feladatokról. Beszámolót hallhattunk a lakóhelyi környezeti állapotról, valamint a közérdekű lakossági kérdéseket, javaslatokat is feltehettek az érdeklődők.

Márok Csaba Mezőfalva polgármestere a költségvetési pontban elsőként a 2018-as évi bevételeket ismertette, melyben megtudtuk, hogy a bevételi és a kiadási oldal egyezőséget takar. A feladatoknál kiemelte, az óvoda hét csoporttal működik és ezt a jövőben is meg kívánják tartani. A konyhai költségek átkerültek a szociális intézményhez, valamint emelkedett az egy főre jutó adóképesség – 12000Ft/fő. Ez utóbbi jó is meg rossz is, mert emiatt hét milliós elvonásban részesül a községi gazdálkodás. Sajnos a lakosságszám is csökkent, valamint a közmunkaprogramban is szigorításokkal kellett szembenézni. Rátérve a 2019-es évre – folytatta Márok Csaba polgármester, futó és beadott pályázatok befolyásolták a költségvetés összeállítását.

 

A teljesség igénye nélkül néhány közülük: programszervezés, művelődésszervező bére, települési rendezvények, Polgármesteri Hivatal energetikai pályázata, a megvásárolt takarékszövetkezeti épület rendbetétele, konyhai eszközbeszerzés pályázata, az Öregek Napközi Otthonának felújítása, fejlesztése, települési feladatellátás, mint közterületgondozás, egészségügyi eszközbeszerzés és közművelődési programok teszik ki a finanszírozandó feladatok nagy részét a működési költségekkel együtt. A dologi kiadások oldalán viszont van némi megtakarítás a napelemrendszernek és a zöldenergia-rendszernek köszönhetően. Amit nem tartalmaz a vázolt költségvetési koncepció, az a jövőben megnyíló pályázati lehetőségekhez rendelendő kiadások – hallhattuk az ismertető folytatásában.

 

Mezőfalva nagy figyelmet fordít a Modern Falvak című, hamarosan részleteiben is megismerhető – közösségi terek megújítása, a Kinizsi utca elmaradt részének rendbetétele, az óvodai játszótér és közterület eszközfejlesztés, polgármesteri hivatal belső felújítása – lehetőségekre. A pályázatok rövid határideje miatt – 60 nap – nagyon gyorsan kell cselekednie majd a testületnek. Pályázatot nyújtottak be a Leader program keretében az önkormányzat a polgárőrség, a vadásztársaság és a MEDOSZ Se. Röviden ezzel zárult a közmeghallgatás költségvetést és a 2019-es terveket érintő első pontja. Második témában a környezeti állapot kapott hangsúlyt, melyben Márok Csaba polgármester külön hangsúlyt adott a hulladékszállítási és elhelyezési helyzet szomorú tapasztalatainak. A jövőben hathatósabb rendőrségi intézkedésre lehet ez ügyben majd számítani. A beszámolóban említésre került a heti kétnapos kerti hulladék égetésének jól bevált rendszere, a fanyesedék beszállításának eredményessége és fegyelmezettsége, bár nejlon zacskót ezután sem tudnak ledarálni – tette hozzá a polgármester. Szó volt az utak, járdák állapotáról és lehetséges felújításáról, fejlesztéséről. Örvendetes hírként szolgált, hogy április 1-től nagy valószínűséggel menetrendbe kapcsolják az új buszmegállókat. Befejezésként pedig az utak, padkák kátyúzása, az idén rekord nagyságú szociális tűzifa és a kútengedélyezés körében kapott tájékoztatást a hallgatóság.

Tóth Ferenc évek óta szorgalmazza a Kinizsi utca és a Mátyás király utca közötti szakasz rendbetételét

 

Lakossági kérdésekben egy felszólaló, mint régi lakó értékelte az elhangzottakat. Nagy részt dicsérte az önkormányzat által elért eredményeket, de napi aktuális kéréseket is megfogalmazott. Szeretné a Kossuth Lajos utcában lévő forgalomlassító bukkanókat megszüntetni, mert a Váci és a Velinszky utcába tereli a járműveket. A keskeny utcában balesetveszély és sok csőtörés alakult ki emiatt. Az idősek otthona ellátást is szűkösnek találja. Sérelmezte, hogy más településekre kell menni a mezőfalvi embereknek, ha öregotthonban szeretnék leélni hátralévő éveiket. Sajnos a Cordastella lehetősége véges – kapott kérdésére választ. Tóth Ferenc a Kinizsi utca végi áldatlan kátyús állapotokra várt gyógyírt. Problémája évek óta nem oldódik meg, bár ígéretet mindig kapott rá. Kovács Istvánné a faluközpont biztonságos gyalogos közlekedéséhez kért zebrát. Szentpáli Csaba az orvosi váróterem világítását kifogásolta, valamint az akadálymentes közlekedéshez kért további fejlesztéseket, különös tekintettel a forgalmasabb területeknél és az önkormányzati hivatalnál. Márok Csaba Mezőfalva polgármestere a válaszaiban megígérte, hogy a felvetett problémákra megkeresik a megoldásokat. Végül a települési rendezési terv aktuális állásának ismertetésével és Mezőfalva képviselőinek egyéni beszámolójával zárult a rendezvény.

Share