Trianonra, a magyar nemzet tragédiájára emlékeztünk

Felhasználó értékelés

Részletek: Szülőkategória: Hírek; Kategória: Mezőhír; Utoljára módosítva 2020. június 04. (csütörtök) 20:25; Publikálva: 2020. június 04. (csütörtök) 20:09; Írta: Horváth László; Találat: 1336

Trianonra, a magyar nemzet tragédiájára emlékeztünk

Főhajtással, koszorúkkal, virágokkal és mécsesekkel tisztelegtünk a múltunk szívszorító történelmi eseményeire gondolva. Száz év alatt sem feledhető a megaláztatottság, a kirekesztés, területeink, népességünk több mint felének elvesztése. Egy nemzettel sem tették ezt a csúfságot, amit hazánkkal. Könnyekkel és elszoruló szívvel lehet csak beszélni Trianonról – talán most már kicsit szabadabban, mint az elmúlt negyvenegynéhány évben.

Képek a megemlékezésről itt! >>>

Június 4-én, a trianoni szerződés századik évfordulójára emlékeztek a mezőfalviak a Piac téri ligetben a kettős keresztnél. A Mezőfalvi Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében sorra került rendezvényen közel ötven fő, civilek, intézmények képviselői és emlékezők vettek részt. A megjelenteket Molnárné Troppert Mária a német nemzetiségi önkormányzat elnöke köszöntötte. Emlékező beszédében a száz évvel ezelőtti történelmi mozzanatokat idézte fel. Köztük kihangsúlyozva a magyar nemzetiségi emberek igazságtalan megaláztatását, a kitelepítéseket, a lakó és gazdasági területek elcsatolását. Megemlítette, hogy az eltelt száz év alatt lett volna mód a visszarendeződésre, de az akkori nagyhatalmaknak nem állt érdekükben a magyarok mellé állni. Ahogy a történelemben oly sokszor, ezúttal is bebizonyosodott, a magyarok csak magukra számíthatnak. A háború utáni idők sem hoztak megnyugvást a magyaroknak, sőt, még rosszabb évek jöttek, hiszen a szocialista rendszerben negyven éven át nem lehetett beszélni az elkövetett igazságtalanságról, annak rendezéséről. Molnárné Troppert Mária beszédét az alábbiakban olvashatják:

Tisztelt Emlékező közösség!

A mai napon emlékezni jöttünk a 100 éves trianoni békeszerződés aláíľásáľa, amely ránk magyarokra nézve egy sorstragédia volt. A tényeket megismerve az ember csak áll döbbenten és azt kérdezi, mi búnt követett el egy ország, hogy egy országgal megtegyék azt, hogy területének 72 %-át, népességének 63%-át elveszítse. (Soha nem látott módon Európában). Volt más vesztese is az I. világháborúnak, ekkora megaláztatást mégsem kellett elszenvednie egyetlen országnak sem. Pedig nem akartunk háborúzni, csupán belesodródtunk az osztrákok oldalán.

A tények: A történelmi Magyarország elleni területi igények még jóval korábban a nagy háború kitörése előtt megfogalmazódtak Románia, Szerbia, Csehország és Oroszország részéről. Még örülhetünk, hogy nem az ő kívánságuk teljesült, mert akkor néhány ezer km2, a Budapest-Győr-Balaton északi partja által határolt terület maradt volna Magyarország. Legfontosabb oknak talán az mondható, hogy Németország, mint feltörekvő nagyhatalom ne tudjon soha szövetségre lépni egy olyan Közép-Európai nagyhatalommal, mint az Osztrák —Magyar Monarchia. Ez közös érdeke volt Franciaországnak, Angliának, Oroszországnak.
Egy történet szerint a francia miniszerelnök, Clemenceau a békeszerződés tervezetét átnyújtotta megtekintésre a francia marchalnak, aki elolvasás után azt mondta a miniszterelnöknek: Alássan jelentem, ez nem békeszerződés, ez megnemtámadási szerződés, mindössze 20 évre!”
A béketárgyalások folyamatára 1918 decemberétől, 1920 júniusáig jellemző,. hogy a legtöbb veszteséget elszenvedő országnak tulajdonképpen nem adtak saját érdekeinek védelmére lehetőséget. Sok helyről megfogalmaztak beadványokat, pl. a pozsonyi Tudomány egyetem professzorai életük kockáztatásával Írtak le szózatokat a bizottsághoz. (Csehek megszállása).

Vagy: a nemzetiségek csoportjai ki akarták személyesen fejezni pl. szászok, románok, szerbek, hogy ók jól érzik magukat a magyar fennhatóságban, ezt mindenfajta zsarolással, fenyegetéssel akadályozták meg . A hivatalos küldöttség Apponyi Albert gróf vezetésével 1920. januárjában megérkezett, egy külvárosi szállodában helyezték el őket. Apponyi gróf így emlékezik meg naplŔjában: „Tehetetlenül ültünk a Chah de Madridban vagy sétáltunk a Bois de Boulogne-ban. Párizsban detektívek kíséretében otthagyhattuk pénzünket a bevásárláshoz, de hogy érveinket összemérjük ellenségeinkkel, és hamis állításainkra rápirítsunk, soha alkalom nekünk nem adattatott.” A győztes hatalmak egyszerűen közölték a magyar békedelegációval a döntésüket, tárgyalásra a valós tények figyelembevételével nem került sor. Hiába összegezte grófApponyi Albert, a magyar fődelegátus hosszú, ékes, irodalmi szintú francia beszédében, melyet idős kora ellenére az asztalt körülülő Clemenceau francia és Orlando olasz miniszterelnökök, valamint Lloyd George angol Prime Minister előtt állva kellett előadjon, majd azt éppoly tökéletes angolsággal, illetőleg olaszul megismételve, számos adattal és cáfolhatatlan ténnyel alátámasztva a magyar álláspontot, rámutatva a már kész „békeszerződés” megalapozatlanságára, és a valóságot figyelmen kívül hagyván, annak igazságtalanságára. Ez a páratlan szónoki teljesítmény éppúgy süket fülekre talált, mint az a hatalmas adatgyújtemény, melyet az egyes területek legkiválóbb szakemberei közreműködésével készített el és nyújtott be a győztes hatalmaknak a magyar delegáció, Gróf Bethlen István és Gróf Teleki Pál fódelegátusok vezetésével. Utóbbi, kit külföldön is kora legkiválóbb földrajztudósaként és geopolitikusaként tiszteltek, elkészítette híres „vörös térképét”, melyen utolérhetetlen precizitással jelölte be a Magyar Királyság nemzetiségi összetételét települési szintre lebontva és a domináns uralkodó színmagyar területeket vörös színnel jelölve – innen a népszerűvé vált elnevezés. Ha csak ezt a térképet tanulmányozták volna a döntéshozók, már meg kellett volna győződniük arról, mennyire hamisak voltak Magyarország szomszédainak azon állításai, melyekre a „békeszerződés” végleges szövege felépült.

Apponyi gróf védőbeszédének elhíresült utolsó mondata így hangzik: Önök most megásták Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz a temetésén mindazon országoknak, amelyek most itt megásták Magyarország sírját” ( Jugoszlávia, Csehszlovákia, és Szovjetunió). O maga nem volt aláírni a békeszerződést. Nagy nehezen sikerült a magyar Parlamentnek 2 államtitkárt találnia, aki vállalta e dicstelen tettet.
Hogyan tudott felállni az ország?

-Meg kellett oldania a csonka anyaországba menekülő magyarok szervezett magyarok befogadást. 350 ezer emberről van szó, akik közül sokan csak elhagyott vagonokban tudtak szállást találni.
-Meg kellett indítani az életet, új energiaforrásokat találni (szén, kőolaj), hiszen a „békeszerződés” következményeként elveszett erdőink 60%-a, a fenyőerdők 98%-a, a réz, arany, ezüst, a só 100 %a, a vízi-erőművek 90%-a.
-A népet felemelni a kultúra erősítésével, iskolákat építettek, színház, filmkészítés, újságok, publikációk, népművészet ( Klebersberg Kuno kultuszminiszter elvei: „ Rossz időben a műveltéget kell erősíteni, hogy a lélek felemelkedjen”
- Külföldön az írók, költők, művészek tevékenységükkel a magyarság megmaradását, otthon maradását akarták elérni. Szép példa erre Koós Károly életpályája, aki nem született sem magyarnak, sem székelynek, mégis Trianon után ó lesz az erdélyi magyarság nagyhatású élet példája. Bánáti svábként született, budapesti műegyetem 1 907, szecessziós terveiről híres, visszatér Erdélybe, hogy a magyarságban tartsa a lelket.

Beszéljünk arról is egy kicsit, hogy az elmúlt 100 évben lett volna-e lehetősége Magyarországnak határmódosítással élni. Tudjuk, a Németországgal való szövetség, melyben részben megtörtént a határrevízió az l. és Il. bécsi döntés értelmében, de sajnos 1945-ben visszarendezte az 1947-es békekonferencia (sót, 3 településsel több került idegen fennhatóság alá.) A szocialista rendszerben ezt a kérdést megemlíteni sem lehetett, sőt, a barátinak nevezett szocialista országokban tilos volt a kapcsolattartás jó 40 évig. Voltak próbálkozások a Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió felbomlásakor, végül is kiderült, hogy egyetlen nagyhatalom sem áll mellettünk ebben a kérdésben. A magyar és nagyszámú magyarországi német pedig sok szenvedésen ment keresztül, gondoljunk a 44-45-ös jugoszláviai etnikai tisztogatásra, ahol 100 ezrek menekültek el, vagy semmisültek meg a szerb haláltáborokban. Gondoljunk a szovjet gulágokra, a romániai Duna-deltára, malenkij robotra, ahol a magyarok és német polgári személyek vagy hadifoglyok sínylődtek, pusztultak 10 ezrével. Vagy a Cheausesku-rendszer utolsó borzasztó évtizedében elmenekülő szászokat és svábokat pénzért átvette Németország.
A mai napig folytatódik, a mai napig folynak atrocitások, a magyar nyelvhasználat miatt: Malina Hedvig-ügy, vagy a temerini magyar fiúk elrettentő, túlzó megbüntetése. Ide sorolható a magyar jelképek, zászlók, Himnusz betiltása vagy az Uz-völgyi eset.

A rendszerváltás utáni kormányok különböző módon álltak az összmagyarországi kérdéshez. Ennek rögtön meg is lett a hatása a 2004-es szégyenteljes népszavazás formájában.
Az utóbbi IO évben azonban van reményünk. A kettős állampolgárság intézményének megteremtésével vagy a határon túli ifjúsági programokkal és a gazdasági megsegítő programokkal erősödik a szomszédos államok magyarsága és az anyaországgal egyre sokoldalúbb kapcsolatokat építhetünk – fogalmazott ünnepi beszédében Molnárné Troppert Mária.

A folytatásban verssel, énekkel – közreműködött Szatmári Nagy Eszter és Tóth Laura - valamint harangszóval emlékeztek a magyar szempontból szégyenletes trianoni szerződésre a résztvevők. Az ünnepi mozzanatok befejezéseként intézmények, civil szervezetek, magánemberek helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait, mécseseit. Az ünnepség után megkérdeztük Márok Csaba mezőfalva polgármesterét, milyen módon erősíti a mai időkben Mezőfalva a nemzeti összetartozást?

- Mezőfalva az összetartozását úgy erősíti, hogy nagyon megbecsüli a településen élő nemzetiségi kisebbségeket. Köztük is kiemelve a német nemzetiségi közösséget, akiknek Mezőfalván nagyon jól működő önkormányzata van. Mi sem bizonyítja jobban, mint ez a megemlékezés, mely ugyan a Mezőfalvi önkormányzat segítségével, de a német kisebbség, illetve Marika szervezésében valósult meg. A másik nagyon fontos elem, hogy a felvidéki testvértelepülésünkkel Kisújfaluval is kitűnő a kapcsolatunk, hiszen sokan kerültek a kitelepítések idején Mezőfalvára. Tehát szoros a kapcsolatunk és nagyon jó a viszonyunk mind kulturális, mind társadalmi értelemben. Az viszont örvendetes, hogy ez a mostani rendezvény nem a politikáról, hanem a valódi összetartozásról, a tiszteletadásról, a főhajtásról, a magyarságról szólt – válaszolta kérdésünkre Márok Csaba Mezőfalva polgármestere.